Dr. Sándor Ildikó néprajzkutató, a osztályvezetője segítségével immár második alkalommal szervezhette meg a főváros
ebben a csodálatos épületben népdaléneklési minősítő versenyét.
A szervezésben nehézséget okozott számunkra, hogy jelenleg felújítás alatt áll
a díszterem, azonban a jelenlévők ebből szinte semmit sem éreztek.
Az emelkedett hangulatú, érzelmekkel átitatott megnyitó ünnepség díszvendége
volt, az Országgyűlés Oktatási, Tudományos Bizottságának tagja, parlamenti képviselő,
a XVIII. kerület oktatásért felelős alpolgármestere, aki a Fővárosi Közgyűlés
Oktatási Bizottsága alelnökeként szólt a megjelentekhez. Köszöntőjében idézte
Kodály Zoltán szavait: "A magyar népdal nem pusztán a falusi élet visszhangja, hanem az egész magyar
lélek tükre." Felhívta a jelenlévők figyelmét a hagyományőrzés fontosságára, a verseny előzményeire,
az elmúlt évek folyamatos munkájára, aminek eredményeként több ezer gyermek, fiatal
ismerkedhet meg országszerte a népdalok rejtelmes, szép világával. Kiemelte a
szervezők munkáját, külön megemlítve Nits Márta fáradhatatlan tevékenységét, a vendéglátó intézmény szíves vendéglátását, ezáltal
azt az összefogást, melynek eredményeként megvalósulhat a fővárosi verseny. A
hagyományokkal kapcsolatban csendesen érintette. hogy ő már az országos verseny
helyszínére, a Néprajzi Múzeumba sietett, hiszen a megszokás erős úr.
A megnyitón közösen énekeltük el a Tiszán innen-Dunán túl, valamint az Által
mennék... című népdalokat.
Dr. Sándor Ildikó megnyitó szavaiban felhívta a figyelmet a népdaléneklés személyiségnevelő fontosságára,
kiemelve a hagyományőrzésnek az érzelmi nevelésben betöltött pótolhatatlan szerepét.
A hangulatot fokozta a Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakán tanuló két hallgató
- Dömény Krisztián és Zsikó Zoltán - somogyi népdalcsokrát bemutató, citerával kísért előadása.
Külön örömmel köszönthettük a nagyszámú versenyző között a határon túlról, a
vajdasági érkező versenyzőket, akik testvérvárosuk meghívására részt vettek a ferencvárosi
selejtezőn, ahol kiváló eredményüket értékelve jutottak be a fővárosi döntőbe.
Szűcs Orsolya és Rákos Emese eredményei a fővárosi fordulón is magukért beszéltek. Csak meghatódva gondolhatunk
annak a városnak a vezetésére, polgáraira, akik Nyilas Leonov Anita, a polgármesteri hivatal egyik vezetőjének kíséretében hivatalos gépkocsival
szállították Budapestre a gyönyörű viseletbe öltöző diákokat. A példa hatása reméljük,
hogy ragadós lesz, és valóban a főváros is, nehézségei ellenére, továbbra is támogatja
versenyünk szervezését, intézményünk munkáját.
Két helyszínen zajlott a produkciók meghallgatása a rangos zsűri előtt.
Az általános értékeléseket követően személyre szabott elemzést kaphattak az érdeklődők
a zsűri tagjaitól, Eredics Gábor kiemelte, hogy milyen fontos a városi fiatalok bekapcsolódása a táncház mozgalomba,
hiszen így ugyanolyan élővé válhat a nagyvárosokban is a népi kultúra, mint falvainkban.
felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy úgy válasszák ki a bemutatandó repertoárjukat,
hogy ne legyenek széles hangváltások a különböző dalok között. Kiemelte, hogy
soha ennyi magas színvonalú szólista előadást nem hallott, ezért javasolta Vakler Annával együtt, hogy többen juthassanak be szóló kategóriában az országos versenyre
a korábbiaknál, amit a szervezők elfogadtak, így a fővárost kilenc produkció képviseli
az országos döntőn.
Záró, összegző, szívet-lelket melengető szavaiban Vakler Anna a dal fontosságára,
a nemzedékek közti kapcsolat, párbeszéd, átörökítés lényegére hívta fel a hallgatóság
figyelmét. Tőle tudtuk meg, hogy Bodza Klára hetvenedik születésnapját ünnepli,
melynek tiszteletére hetvenkedő címmel a helyszínen, a Hagyományok Házában előadást
szerveznek, melyre sok szeretettel várják az ünneplőket.
Az utóbbi évek legjobb hangulatú fővárosi népdaléneklési versenye kora este zárult
a Hagyományok Házában.
A látogatók elgondolkozhattak hazafelé tartva a sötétben a felemelő élményt jelentő
előadásokról, képviselő úr éveken keresztül nyújtott támogatásának jelentőségéről,
vagy éppen arról a természetességről, ahogy egy Budapesttől távoli határon túli
magyar település természetesnek veszi, hogy a polgármesteri hivatal gépkocsijával
szállítja a város tehetséges gyermekeit a fővárosba, hogy bemutathassák tudásukat.
Az országos népdaléneklési versenyt, terveink szerint, május 6-án, vasárnap 10.00-tól
rendezzük a Néprajzi Múzeumban.
A megrendezéshez szükséges anyagi támogatáshoz beadott pályázatunkat március
végéig bírálják el. Reméljük, hogy a pozitív döntést követően felelősséggel erősíthetjük
meg szándékunkat a döntő megrendezését illetően.
Köszönjük támogatóinknak, hogy segítségükkel minden résztvevő szerény ajándékot
kaphatott.
Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkat!
Varga Ferenc
pedagógiai szakértő
művészetek