2010 tavaszán örömmel hallottuk a hírt, hogy június 16-tól gyermekvédelemmel
kapcsolatos továbbképzést szervez a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási
Tanácsadó Inztézet városunkban.
Bővíthetjük gyermekvédelemi ismereteinket, megbeszélhetjük tapasztalatainkat,
szükség esetén pedig segítséget kaphatunk.
A helyszín ismét a Szivárvány Óvoda volt, ahol napról-napra szeretettel fogadtak
bennünket.
Sokan ismerősként üdvözöltük egymást, hiszen az előző 60 órás továbbképzésen
már találkoztunk, néhány résztvevővel pedig most ismerkedtünk meg, sokan érkeztek
a környező városokból, Érdről, Vácról, Budapestről.
Tanfolyamvezetőnk Pleyerné Lobogós Judit pedagógiai szakértő volt.
Intézményvezetőként, pedagógusként nagyszerű dolognak tartom, hogy városunkban
e terület feldolgozása előtérbe került, mert munkánk során mindannyian tapasztaljuk,
egyre sokasodnak gondjaink, mind több gyermeknek és családnak van szüksége segítségre.
A gyermekvédelmi feladatok ellátásához elkötelezett, segítőkész, jól képzett
vezetőkre és felelősökre van szükség, akik irányítani tudják intézményük ez irányú
munkáját, segítik a pedagógusokat, valamint legfontosabb szempont számukra a gyermekek
mindenekfelett álló érdeke.
A továbbképzés témaköreinek feldolgozásában vendégelőadók is részt vettek.
-
Plelyerné Lobogós Judit:
A gyermekvédelem helye a társadalomban, jogszabályi változások.
Egy program ismertetése az agressziókezelésre ARIZONA program.
-
Sütő Magdolna:
Burns out tréning
-
Bódi Edit – Bódi Csilla:
Az esetelemzés lépései, társas kapcsolatok fejlesztése, tárgyalástechnika
Egészség és család
Esetelemzés, adott esetek feldolgozása, eljátszása
-
Pleyerné Lobogós Judit:
Mielőtt - Miután Cd (drog-prevenciós), oktatófilm, feldolgozás
Szabadidő, kooperatív műhelybeszélgetés
Resztoratív szemlélet a gyermekvédelemben
Szociális csoportokban előforduló negatív szerepek
Esetelemzés, esetek feldolgozása
-
Pleyerné Lobogós Judit:
A gyermekvédelmi felelősök kapcsolatrendszere, a jelzőrendszeri tagokkal való
kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, esetelemzések
Antiszocialitás, deviancia
Esetelemzés, feldolgozás
-
Pleyerné Lobogós Judit:
Kommunikációs gyakorlatok. Esetfeldolgozások, szóbeli csoportos vizsga.
A tanfolyam során az elmélet megismerése mellett megtanultuk felismerni gyermekvédelmi
eseteket, különbséget tudtunk tenni eset és eset között, kiválasztva a legmegfelelőbb
megoldási lehetőséget, valamint megtanultuk a jelzőrendszer útját, ami elengedhetetlenül
szükséges a megoldás keresése során.
Az anyag elsajátítása hozzá segítette a résztvevőket problémáik megoldásához,
irányt mutatott gyermekvédelmi tevékenységünk végzéséhez.
A jövőben minden résztvevő kellő felkészültséggel végezheti munkáját.
Köszönjük előadónknak emberségét, szakmai segítségét, a tudást, amit átadott
számunkra.
Szeretnénk, ha a jövőben sok hasonló, színvonalas, a mostanihoz hasonló, jó hangulatú
továbbképzésen vehetnénk részt.
Százhalombatta, 2010. július 12.
Banka Tiborné
intézményvezető