"A Diákjogi Szektor szakértői, pedagógusai arra vállalkoztak, hogy a tipikus iskolai konfliktusokhoz,
érdeksérelmekhez vezető problémákat „járják körbe”, elemzik a Diákjogi Tudor című
kiadványban, elsősorban jogi oldalról. Ez a kiadvány alapvetően diákoknak szól,
célja a jogi ismeretterjesztés azokhoz a tipikus esetekhez kapcsolódóan, amelyek
az iskolákban, kollégiumokban naponta felmerülnek. Kezdeményezésünk fontos, és
tudomásunk szerint hiánypótló is, mivel az utóbbi években nem készült olyan jogi,
tanügyigazgatási szakmai kiadvány a közoktatásban, amely az érdeklődő diákok igényeire,
problémáira ad egyszerű és közérthető válaszokat – az ő nyelvükön, de szakmailag
igényesen.
Ez a kiadvány diákoknak szól, ezért egyszerűsített nyelvezetű. Sok példával,
illusztrációval, ábrával, és konkrét jogszabályi hivatkozással láttuk el a szöveget,
hogy a magyarázatok könnyen feldolgozhatóak, a mondanivaló a diákok számára is
érthető legyen. Hiszünk abban, hogy a jogi ismeretterjesztéssel a tanulók állampolgári
ismeretei gazdagodnak, jogérzékenységük, jogkövetésük is fejlődik – összhangban
a Nemzeti Alaptantervbe foglalt, az állampolgári magatartásra vonatkozó kulcskompetenciára
vonatkozó követelménnyel. A következőkben vázolt problémákra a jog nyelvén, a
hatályos jogszabályokra alapozva adunk választ, nyújtunk segítséget, ötleteket."
(Részlet a bevezetőből)
A kiadvány az az Országos Diákparlament ajánlása alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium megbízásából készült, letölthető a minisztérium honlapjáról.