Egy órán keresztül ünepelhettük a különböző művészeti ágakban kiemelkedő teljesítményt
nyújtó diákokat, valamint felkészítő tanáraikat, a Művészetek Palotája konferenciatermében.
A Bencsik Barnabás igazgató úr vezetése alatt kivirágzó együttműködés keretében intézetünk sokadik
alkalommal köszönthette a versenyek győzteseit a múzeum, illetve a Művészetek Palotája falai között. A szervezők legnagyobb örömére az idei év "meglepetés csapata"
a reál tantárgyak világából érkezett a művészeti versenyek díjkiosztójára.
Az intézet pedagógiai szakértője, Póta Mária által több éve meghírdetett interdiszciplináris versenyek közül az idei pályázatokban
a művészetek és a matematika, illetve a fizika kapcsolódási pontjait kutathatták
a versenyzők munkáikban.
A nagyszámú díjazott művek, a felkészítő tanárok elismerése, a változatos iskolai
háttér is bizonyítja a verseny sikerét, hiánypotló voltát.
A művészeti terület által meghírdetett a vizuális kultúrához kapcsolódó versenyek, az elmúlt években jelentős változásokon estek át. Komplex rajzversenyeinket
ebben a tanévben a Művészetek Palotája és a Ludwig Múzeum inspiratív belső tereiben
rendezhettük, mivel intézetünk eddig használatos helyiségeit a főváros átadta
más felhasználónak.
A hátrányból előnyt kovácsolva állapodtunk meg a múzeum vezetésével abban, hogy
a versenyzők e csodálatos belső terekben készíthetik tanulmány rajzaikat.
A változások miatt Hemrik László osztályveztőt és a múzeumpedagógiai osztály tagjait külön köszönet illeti, amiért
odaadó., lelkiismeretes munkájukkal, pozitív hozzállásukkal, szakmai segítségükkel
gördülékenyen, magas színvonalon rendezhettük meg versenyeinket, csakúgy mint
a díjkiosztó ünnepséget.
Kucsák László országgyűlési képviselő, a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának alelnöke,
Pestszentlőrinc-Pestszentimre alpolgármestere adta át a díjakat mind a matematika
ésfizika verseny, mind a rajzversenyek díjazottjainak.
Rövid beszédében megköszönte a múzeum együttműködését, üdvözölte, köszöntötte
a versenyzőket, a felkészítő tanárokat, a sokszínű versenyprogramot. Hemrik László
a múzeum képviseletében ismertette a versenyek folyamtát, az együttműködés lehetőségeit
összegzőjében. Megemlítette, hogy a múzeumpedagógiai osztály számára ugyan nem
közeledik a tanév vége, de ezért is külön öröm, hogy az iskola, a diákok szellemisége
ilyenkor is betölti a múzeum tereit. A díjkiosztó ünnepséget követően meghívta
az érdeklődőket két tárlatvezetésre az aktuális kiállításokra.
Sárik Zoltán a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet igazgatója vázolta a sokszínű versenytevékenységét
az intézménynek, a tehetséggondozás szerepét a mindennapi pedagógiai munkában.
Az ünnepség fénypontja volt a Pestszentlőrinci Dohnányi Ernő Zeneiskola diákjainak és tanárainak sokszínű, magas színvonalú műsora, melyben gitárszóló
hangzott el egy ötödikes tanuló csodálatos előadásában, egy gitár duettre írt
zenemű tanár-diák interpretációban, majd tangóharmonika hangja búgott együtt a
gyönyörű énekhanggal a latinos záró produkcióban, méltó hangulatot varázsolva
a konferenciaterembe. Köszönjük Farkas Márta igazgató asszonynak, a kollégáinak, a fellépő tanítványoknak a kimagasló előadást.
A nyári szünet közeledtével, sokszínű versenyprogramjaink lezárásaként, a művészeti
területek versenyein díjazottak, reményeink és tapasztalatink szerint, jól érezték
magukat a díjkiosztó ünnepségen. Farkas Rita, a múzeumpedagógiai osztály munkatársa, a versenyek szervezésének egyik támogatója,
örömmel invitálta a tanulókat további versenyre: a fogyatékkal élők különleges
világának megismerésére, valamint a műelemző versenyen első helyezést elért diákoknak a
múzeum által szervezett nyári táboron ingyenes részvételt ajánlott fel.
Reméljük, hogy a következő években is meghirdethetjük Komplex Rajzversenyeinket,
a Gondolattúra a Ludwigban műelemző versenyünket, digitális képalkotó versenyünket,
melyen hasonlóan magas szintű pályaműveket csodálhat meg és értékelhet a zsűri,
az érdeklődő közönség. A díjkiosztó ünnepség hátterében kivetítőn pergő fényképek
is igazolták a versenyek magas színvonalát, sokszínűségét, az élvezetes versenyhelyzeteket.
Köszönjük a múzeum munkatársainak a díjkiosztó ünnepség sikeres megszervezésében
nyújtott segítségüket, a képviselő úr éveken keresztül nyújtott támogatását, a
zeneiskola műsorát.
(A fényképeket Magyar József készítette.)
Varga Ferenc
pedagógiai szakértő
művészetek