Budapest XVIII. kerületében - Pestszentlőrincen - tizedik alkalommal rendezik
meg az ország egyik legjelentősebb középiskolásoknak szóló művészeti fesztiválját.
A több napig tartó találkozó kiemelt rendezvénye a reprezentatív kiállítással,
díjkiosztó ünnepséggel záruló képző- és iparművészet iránt érdeklődő diákok számára kiírt
pályázat.
A Kondor Béla Közösségi Házban minden pályázótól kiállítanak minimum egy művet.
A neves alkotókból, pedagógusokból álló zsűri által díjazásra javasolt munkák készítői
rangos elismerésben részesülnek. A sokszínű kiállítás immár tíz éve hirdeti az
ország minden tájáról érkező, a művészi önkifejezés lehetőségei iránt érdeklődő
tanulók felkészültségét, az iskolák, műhelyek oktatási színvonalát.
Az áttekintő jellegű kiállításokat a közösségi ház kiállítóterében egymást követő
időpontokban tekinthetik meg az érdeklődők.
A díjazott munkákról a rendezők színes katalógust állítanak össze.
A beadási határidő 2010. március 12.
A részletes pályázati kiírás, jelentkezési lap letölthető a mellékletből, illetve
a közösségi ház honlapjáról.