A rendezvénysorozatot Borbándi Gyula Széchenyi-díjas történész, író, a nyugati magyar irodalom egyik
kiemelkedő alakja nyitja meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren. A központi helyszín mellett Budapesten idén is lesznek programok a Váci utcában,
illetve a Deák Ferenc utcában, új helyszínként pedig a Holokauszt Emlékközpont
csatlakozik a mintegy 250 hazai és határon túli könyves céget felvonultató rendezvényhez.
Zentai Péter László a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése
(MKKE) igazgatója elmondta: az idén is megszervezik a Könyvheti Olvasóklubot,
amelyben a rendezvényre látogatók nyugodt körülmények között olvashatnak bele
az újdonságokba, szombaton pedig ismét megrendezik a Könyvek éjszakáját, melynek
keretében utcabált és éjszakába nyúló programokat tartanak. Az igazgató kiemelte:
az ország nagyobb települései az idén is csatlakoztak a rendezvényhez, így programokat
tartanak összesen mintegy ötven városban, a többi közt Balatonfüreden, Győrött,
Nagykanizsán, Zalaegerszegen vagy például Debrecenben is.
A sajtótájékoztatón Tarján Tamás irodalomtörténész ismertette a könyvheti kínálatot,
Az irodalomtörténész érdekességként említette, hogy az idén először a Körkép antológia
mintegy negyvenéves történelmében túlsúlyba kerültek a női szerzők. "Jól sikerült
könyvhét" készülődik - vélte Tarján Tamás, aki a rendezvény "legreprezentatívabb"
kiadványának Esterházy Péter Esti című, hetvenhét rövid prózáját tartalmazó kötetét
tartja.
Az Ünnepi Könyvhét minden évben a könyv, a kortárs irodalom, kortárs szerzők és kiadóik valódi ünnepe. Ebben a néhány napban felfedezhetünk
új kiadványokat, és közelebbről megismerkedhetünk a kiadókkal, valamint a szerzőkkel.
Meglephetjük magunkat egy-két szép kötésű értékes mondanivalójú szerzeménnyel,
és kedvenc könyveinket dedikáltathatjuk.
A Gyermekkönyvnapok 9. alkalommal is gazdag programsorral várja a gyerekeket. Minden korosztály számára kínálnak majd programot, olvasnivalót,
ismeretterjesztő kiadványokat éppen úgy, mint szórakoztató irodalmat. A Gyerekkönyvhét
célja, hogy a legfrissebb generációval is megkedveltesse az olvasást, hiszen belőlük
lesznek a jövő felnőtt olvasói.
Ne feledjük… Olvasni Jó!
További információ: www.konyv7.hu