A Mérei Pedagógiai Intézet célja, hogy a főváros óvodáiban, általános- és középiskoláiban,
kollégiumaiban, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók iskoláiban nevelő,
oktató pedagógusok számára korszerű pedagógiát bemutató eseményeket sorakoztasson
fel. Ezeken a szakmai összejöveteleken lehetőség van korunk legégetőbb problémáival
találkozni, megvitatni azokat, és a megoldásukra jó gyakorlatokat elsajátítani.
Mérei Ferenc, intézetünk névadója 100 éve született. Ebből az alkalomból egy egész napos programmal emlékezünk a neves tudósra, s ezen belül mellszobrának felavatására is sor kerül épületünk
udvarán.
Az egyhetes rendezvénysorozat keretei között, a korábbiaktól eltérően, most a
SULIMIX iskola- és pályaválasztási kiállítás megrendezését is erre az időpontra
időzítettük azért, hogy ezen az egy héten ne csak a pedagógusok jussanak hozzá
szakmai információkhoz, hanem a diákok és a szüleik is lehetőséget kapjanak a
bekapcsolódásra, s megismerhessék közelebbről is az intézmények életét.
Az alábbiakban néhány kiemelkedő rendezvényünk részleteit tesszük közzé, a Fővárosi Pedagógiai Napok teljes programját egy külön füzetben jelentetjük meg.