A verseny második fordulójára a kiírásnak megfelelően 2010. január 27-én került
sor.
A helyszín azonban megváltozott: Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola (1095 Budapest, Mester u. 23.)
A versenyre jelentkezett csapatok, ill. az őket kísérő tanárok kényelmes és kulturált elhelyezésére
csak így volt mód.
A verseny előtt 13.30-tól regisztrációt tartottunk a nevezett csapatok részére.
A regisztráció lebonyolításában a Teleki diákjai készségesen és udvariasan segítették
a versenyre érkezőket. Munkájukat a bécsi helyszín után itt is illik megköszönni.
A verseny 14.00 órakor kezdődött. A versenynek helyszínt biztosító iskola nappali
tagozatának teljes iskolavezetősége jelen volt (a fénykép közepén balról jobbra:
Szabóné Pálfi Ágnes, Kovács Károlyné, Dr. Kirinóné Rajna Zsuzsanna), s ily módon
is megtisztelte a 2. fordulóra érkező diákcsapatokat, illetve az őket kísérő és
felkészítő tanárkollégákat.
A megnyitón először Dr. Kirinóné Rajna Zsuzsanna igazgató asszony köszöntötte
a jelenlévőket. Beszédében – több mint 20 év intézményvezetői tapasztalattal rendelkezve
– kiemelte a német nyelv fontosságát, használhatóságának széles körű voltát, s
rámutatott azokra az okokra és indokokra, amik miatt érdemes németül tanulni.
Beszéde végén bemutatta a zsűri további tagjait: Dr. Szabó Marianne szaktanácsadó
asszonyt (a képen balról az első) és Varga Ferenc urat a Mérei Ferenc Fővárosi
Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet művészetek szakterületének pedagógiai
szakértőjét (a képen jobbról az első), majd átadta a szót Kormos Lászlónak, aki
a verseny 2. fordulójának lebonyolítását ismertette a jelenlévőkkel.
Az I. kategória 1. feladatában Bécs 10 fontos nevezetességét kellett képről a csapatoknak felismerniük, s az
egyes képekhez 3-3 egyszerű mondatot írniuk. A képek jó része az általuk megismert
belvárosra koncentrálódott, néhány kép egyéb híres nevezetességet, látnivalót
ábrázolt.
A 2. feladat plakát készítése volt hozott anyagokból! A verseny előtt (otthon) minden megtervezhető
volt, a képek, szövegek, elhelyezés, díszítés stb. De a plakátnak a hozott anyagokból
a versenyen kellett elkészülnie! A téma természetesen Bécs. A megközelítés bármilyen
ötletes szemszögből lehetett.
A II. kategóriában a diákok a buszon már megbeszélt tananyagból: wikipédia –
német nyelvű oldalak Wien címszót tanulmányozták át. A tananyaghoz kapcsolódó
feleletválasztós tesztet kellet megoldaniuk.
A versennyel párhuzamosa Dr. Szabó Marianne a kísérő tanárok számára műhelyfoglalkozást
tartott, melynek témája a hangos olvasáshoz kapcsolódó memóriafejlesztés volt.
Öröm volt látni a csapatok lelkesedését, igyekvését, azt a hozzáállást, amivel
a minél jobb helyezés elérésére törekedtek.
Az elkészített plakátokat kiállítottuk. Az értékelést 3 tagból álló zsűri végezte.
A kulturált és tiszta környezet, a profi színvonalon biztosított hang- és vizuális
technika nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindenki, tanár és diák egyaránt, jó
hangulatban tölthette el ezt a délutánt. A verseny zárásakor Kovács Csaba úr
szponzori bejelentése volt az, ami tovább csigázta a diákok érdeklődését.
A verseny végeredményét a résztvevők a szokásos módon az MFPI honlapján tekinthették
meg.
Kormos László
pedagógiai szakértő – német nyelv