A témaválasztást a 2011. évi német érettségi vizsga hallott szövegértése körül
felmerült nehézségek tették indokolttá, és a jelentkezők magas létszáma is a téma
aktualitását igazolta.
A munka során a kollégák Szász Andrea, Hueber Verlag Kiadó magyarországi képviselőjének
segítségével megvizsgálták, hogy milyen szerepe van a hallott szövegek értésének
az anyanyelvi és a célnyelvi kommunikációban, valamint megismerkedtek a különféle
értési stratégiákkal, és az ezekre jellemző feladattípusokkal. Csoportmunka keretében
összegyűjtötték a hangzó szövegértés előtt, közben és után megoldandó feladatok
kritériumait. A jó gyakorlat elve alapján a fenti elméletnek megfelelően felépített
tanórai egységeket elemeztek, majd rekonstruálták egy összetett, több lépcsőből
álló, hallás utáni értést fejlesztő feladat lépéseinek helyes sorrendjét. Beszéltek
még a dalok fontosságáról a hallott szöveg értésének fejlesztésében, újabb dalokkal
ismerkedtek a résztvevők, és megbeszélték, hogy milyen módszerekkel lehet feldolgozni,
valamint beépíteni azokat a tanítási órákba. A nagy érdeklődésre való tekintettel
a programot 2011. nov. 30-án megismételjük.
(A cikk Szász Andrea emlékeztetője alapján készült.)