A Terézvárosi Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskolában 2010. február 25-én
biológia szaktanácsadóként, az iskola igazgatóhelyettesével és a természettudományos
munkaközösségvezetővel biológiaórát látogattam. Gyüréné Orosz Ágnes földrajz-biológia
szakos tanárnő nyelvi előkészítő 11. évfolyamos szakközépiskolai osztályban (10.
osztályos szakközépiskolai tananyag) a cukorbetegségről tartotta az órát.
Az tanóra menetét, a használt segédanyagokat, a látogatók hozzászólásait az alábbiakban
tesszük közzé.
Gyüréné Orosz Ágnes bevezetője: szakiskolai osztályainkban 9. és 10. évfolyamon heti 1 órában tanítjuk a biológiát,
szakközépiskolában 9. és 10. évfolyamon heti 1,5 órában. A nyelvi előkészítős
osztályokban 11. évfolyamon a 10. osztályos tananyag kerül feldolgozásra. Berger
Józsefné: Biológia és egészségtan középiskolásoknak című tankönyvét használjuk.
Egy tanítási óra jut egy-egy szervrendszer megbeszélésére, a következő órán a
szervrendszer egészségtanával foglalkozunk. Ebben az osztályban az elmúlt órán
a táplálkozás szervrendszerét tanultuk, a mai órán az anyagcsere-betegségek közül
a cukorbetegséget vizsgáljuk meg sok szempontból. Kooperatív csoportmunkával fogunk
dolgozni. Ebbe a 18 fős nyelvi előkészítős osztályunkba elég jó képességű tanulók
járnak, érdeklődőek, aktívak.
Az óra eseményei
-
A hetes jelentése után a tanárnő ismertette a csoportbeosztást, 3 hiányzó miatt
gyorsan át kellett alakítani a csoportokat. Kijelölte a csoportvezetőket és az
időfelelőst. A tanulók 2 perc alatt elfoglalták helyüket. Három 5 fős csoport
alakult ki.
- A tanárnő ismertette, hogy milyen feladatokat kell elvégezni és erre mennyi idő
áll rendelkezésre. A csoportok írásban is megkapták az elvégzendő feladatokat
(lásd melléklet), a csoportvezetők irányításával dolgoztak.
- Párhuzamosan folyt a munka:
Vércukormérés eredményeinek elemzése csoportosan
Egyesével mentek a tanulók a beállított számítógéphez interneten keresztül a
cukorbetegség kockázatát saját magukon ellenőrizni, rizikótesztet végezni.
Újságokból, internetes cikkekből színes filctollal kijelölték a cukorbetegség
kialakulásának okait, tüneteit, típusait, szövődményeit, a megelőzés és a kezelés
lehetőségeit. Minden tanulónak jutott egy cikk, illetve többféle szövegkiemelő.
Részletesen az egyes feladatokról:
Vércukormérés
Előre megbeszélték, hogy ki vállalja azt, hogy éhgyomri vércukrot mérhessenek
rajta. (8 40-kor kezdődött az óra)
Az iskolai védőnő hozta az eszközöket: ujjszúró tollat, hozzá tartozó steril
tűket, vércukor tesztcsíkot, vércukorszintmérő készüléket, fertőtlenítőt, vattát,
vesetálat, kisméretű, asztali veszélyeshulladék-gyűjtőt.
Gondosan ügyeltek az egészségügyi szabályokra. Feljegyezték a mért eredményeket,
mind határérték alatt volt, ezt onnan tudták a tanulók, hogy közben megtalálták
az újságcikkekben a normál vércukorértéket. Volt néhány diák, aki félrehúzodott
ezektől az eseményektől és elmélyedt az újságcikkekben, majd amikor véget ért
a szúrás, újra aktívan figyelt mindenre.
Konkrét eredmények:
éhgyomri: 1. 4,8 mmol/mm3 evés után 1-2 órával: 1. 5,0 mmol/mm3
2. 4,0 mmol/mm3 2. 5,4 mmol/mm3
3. 5,7 mmol/mm3
4. 5,1 mmol/mm3
Az egyik éhgyomri vércukor érték közelített a határértékhez, itt felhívta a tanárnő
a figyelmet arra, hogy ellenőriztesse a tanuló, illetve elmondta, hogy evés után
2 órával miért nem magas az érték.
Rizikóteszt interneten keresztül.
Néhány kérdésből áll a rizikóteszt, 2-3 perc alatt elvégezhető és a végén ott
van a kiértékelés (melléklet)
Kiértékelés minta a házipatika.com honlapon található.
Cukorbetegség rizikóteszt eredménye: 6 pont
"Önnél igen mérsékelt a cukorbetegség kialakulásának kockázata. Ez természetesen
nem jelenti azt, hogy nem kellene egészségesen élnie, sokat mozognia és egészségesen
táplálkoznia, de a kockázati tényezők szintje alacsony."
Nem volt olyan tanuló, akinél nagy kockázata mutatkozott volna a cukorbetegségnek.
Erre szóban kérdezett rá a tanárnő.
Amikor lezajlottak a vércukorszint mérések, illetve minden csoportból legalább
2 tanuló volt rizikótesztet végezni, akkor a cikkekből szerzett információk rögzítésére
került sor, ehhez nyomtatott feladatlapot kapott minden tanuló (melléklet).
A feladatlap vázlatpontjait a tanárnő irányításával töltötték ki, mindig az a
tanuló válaszolt, aki megtalálta az újságcikkben a szükséges adatot.
Az információk rögzítése:
1. A cikkek forrását ismertette a tanárnő (melléklet)
2. A cukorbetegség fogalmát beszélték meg (melléklet)
3. A vércukorszintmérés normál értékeit megtalálták a tanulók a cikkekben,
rögzítették
Éhgyomri értékek: 3-5 mmol/l
Étkezés utáni értékek (2 óra múlva): 7,8-11,1 mmol/l
4. Összegyűjtötték a kialakulásának okait, (a cikkekben kijelölték a tanulók,
majd bemondták és leírták a feladatlapra).
Hasnyálmirigy megbetegedése, túl sok szénhidrát fogyasztása, túlsúly, mozgáshiány,
genetikai okok, autoimmun zavarok, terhesség, stressz, vírusfertőzés.
5. Leírták a feladatlapra a cukorbetegség tüneteit, jeleit, (a cikkekben kijelölték
a tanulók, egyenként bemondták).
Túlzott folyadékfogyasztás, fáradékonyság, látásromlás, gombásodás, fertőzéshajlam,
fogyás éhségérzettel, bőrszárazság, acetonos lehellet, szédülés, tudatzavar, bőrviszketés,
zsibbadás, szexuális problémák – 2-es típusúnál az érfalak elváltozása miatt.
6. Leírták a feladatlapra a cukorbetegség típusait (a cikkekben kijelölték
a tanulók, egyenként bemondták)
1-es típusú: inzulinhiányos; 2-es típusú: inzulinrezisztens; másodlagosan kialakult
cukorbetegség lehet: terhességi (rendszerint elmúlik), alkoholizmus miatt, epekövesség
miatt, vírusfertőzés miatt, gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat.
Az időfelelős jelezte, hogy csak 5 perc van hátra.
7. Leírták a feladatlapra a cukorbetegség lehetséges szövődményeit (a cikkekben
kijelölték a tanulók, egyenként bemondták)
Vérerek károsodása, legfőképpen a szem, a vese, az idegrostokat ellátó vérerek
károsodása észlelhető a szervek romlásában; érelmeszesedés, infarktus, agyi katasztrófák, fekélyek, amelyek az alsó végtagon nagyon gyakoriak.
8. Leírták a feladatlapra a cukorbetegség megelőzésének és gyógyításának fontosabb
mozzanatait nagyobbrészt a tanárnő közlése alapján.
Megelőzés: évente legalább egyszer vércukorszint-mérés, különösen, ha valakinél
több a kockázati tényező.
Itt tért ki a tanárnő arra, hogy volt-e valakinek az internetes rizikóteszten nagy kockázati tényezője, de senkinek nem volt.
A cukorbetegség megelőzésének fontossága:
Egészséges életmód: egészséges táplálkozás
Mozgásban gazdag életmód
Kezelés: rendszeres orvosi felügyelettel, orvosi utasításokkal kezelhető
Megköszönte a tanárnő a tanulók aktív együttműködését.
Az óra megbeszélése
Gyüréné Orosz Ágnes szaktanár elmondta, hogy a tanulók együttműködőek voltak, amit kitűzött célul
azt elérte. A tanulók biztosan jobban odafigyelnek majd az egészséges életmódra,
az egészség ellenőrzésére, a betegségek megelőzésére, mint ha csak beszéltünk
volna erről. Az iskolai védőnő nagy segítségére volt.
Fülöp Márta igazgatóhelyettes elmondta, hogy a nyelvi előkészítős osztályainkba érdeklődő tanulók járnak,
ők már 11.évfolyamos, komoly diákok, lehet velük összetett feladatokat elvégezni.
Gyüréné Orosz Ágnes mindig lelkesen végzi munkáját, motiválja a tanulókat, sok
időt és energiát fektet munkájába. Sokféle, színes módszert használ a tanítás
során. A diákokkal nagyon jó a kapcsolata.
Sarvayné Gyimesi Edit természettudományos munkaközösségvezető: nagyon jól megszervezett órát láttunk, szakközépiskolában és szakiskolában
is helye van a kooperatív óráknak. A diákok emlékezni fognak felnőtt korukban
is arra, amit ezen az órán tanultak és hasznosítani fogják.
Fülöp Lászlóné szaktanácsadó: a kolléganőnek rendkívül sok előkészítő munkájába került az óra, de ezek a
tanulók biztosan figyelni fognak egészségük megőrzésére. A cselekedtető módszerrel
elérte azt, hogy nem felszínes, hanem sokkal precízebb lesz a tudásuk a cukorbetegségről,
az egészséges életmódról. Nagyon jó, hogy felhívta a figyelmet a veszélyes hulladék
szabályos és biztonságos tárolására.
Ezzel a korszerű oktatási módszerrel a tanulókat egymás segítésére, együttműködésre,
toleranciára is neveli, amelyre szintén nagy szükség van. Sajnos sok szakközépiskolai,
szakiskolai osztályban nem lehetne ilyen zavartalanul megtartani egy kooperatív
órát a fegyelmezetlen magatartás, és egyes tanulók érdektelensége, illetve a nagy
osztálylétszám miatt.