Először az Apáczai Kiadó legújabb, három éves fizikaoktatási periódusra készített tankönyvéről tartott igen
érdekes és tanulságos előadást a tankönyv szerzője, dr. Paál Tamás tanár úr.
A téma aktualitását adja, hogy a tankönyvsorozat a kompetencia alapú fizikaoktatás
méltó segédlete lehet. Bár még kissé távolinak tűnik a tankönyvrendelés, ezúton
is szeretnénk tájékoztatni kollégáinkat az újdonságokról, hogy a tanulócsoportokhoz
legjobban illeszkedő segédeszközöket választhassák. A csatolt prezentáció, melynek
címe: „FIZIKA 9-12”, a tanár úr előadásának anyaga.
A 2009/2010. tanévre tervezett programjaink között a szaktanácsadás mellett kiemelt
szerepet kap a tehetséggondozás és megújult versenystruktúránk is, amely azoknak a tanulóknak is sikereket kínálhat, akik nem rajonganak a feladatmegoldásért,
de szívesen foglalkoznak fizikai érdekességekkel, kísérletekkel, művészeti, társtudományos
vonatkozású kérdésekkel, azok fizikai hátterével.
Számítunk mindazok jelentkezésére, akik szívesen készítenek rövidebb házi dolgozatot,
esszét, prezentációt, filmet, animációt, tablót a fizikát érintő témák valamelyikéből.
A fizikus tehetséggondozás nemzetközi szinten is elismert. A csatolt prezentációban,
mely előadónk, dr. Jarosievitz Beáta előadásának anyaga, képet kaphatunk e szerteágazó, sok energiát igénylő és még
több örömmel, sikerrel koronázott tevékenységről.