A 29. Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny
A verseny meghirdetője a Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló Alapítvány.
A verseny célja:
A technika és a műszaki tudományok fejlődése napjainkban a fizika mély ismeretét
igényli a későbbiekben e területekre kerülő tehetséges tanulóktól. Versenyünkkel
– már tanulmányaik elején – igyekszünk a fizika felé fordítani e tanulók figyelmét,
valamint elmélyíteni a tudásukat. A versenyeink hatékonyságát igazolja, hogy a
versenyeinken „felnövekvő” magyar fiatalok a nemzetközi diákolimpiákon rendszeresen
kiemelkedően szerepelnek, megelőzve az iparilag fejlettebb országok tanulóit.
Fő célunk, hogy a legjobb tanulóink tudjanak bánni a fizikai instrumentumokkal,
képesek legyenek mérésből következtetéseket levonni, korszerűen megmagyarázni
a látott jelenségeket, vagyis a 21. század követelményeinek megfelelő, kiemelkedő
tudású alkotók legyenek, akik a fizikai ismeretanyagot kellő profizmussal tudják
összekapcsolni a természet- és műszaki tudományok többi területeivel.
A verseny kategóriái korcsoportok szerint:
9. évfolyam
10. évfolyam
A verseny kategóriái iskolaszintek szerint:
Szakközépiskola
Gimnázium
A jelentkezés és a részvétel feltételei:
Minden tanuló, aki gimnázium vagy szakközépiskola 9. vagy 10. évfolyamába jár.
Elfogadjuk a jelentkezését azoknak a 11. évfolyamos tanulóknak is, akik 0. (illetve
nyelvi előkészítő) évfolyam miatt a fizika tanulását egy évfolyammal később kezdték.
A verseny témája, ismeretanyaga, felkészüléshez felhasználható irodalom:
9. évfolyam:
1. forduló: Tömegpont kinematikája: egyenes vonalú egyenletes, változó, egyenletesen
változó mozgások leírása. Függőleges és vízszintes hajítás. Egyenletes körmozgás.
Tömegpont dinamikája: Newton törvényei, lendület fogalma, lendület-tétel. Jellegzetes
erőhatások: nehézségi, rugalmas, kényszererő, súlyerő, súrlódási jelenségek, közegellenállási
erő. A lejtőn mozgó tömegpont.
2. forduló: A 9. évfolyam 1. fordulójának tematikája, valamint: munka-energia:
munka fogalma, gyorsítási-, emelési-, nyújtási-, súrlódási munka. Mechanikai energiafajták:
mozgási, helyzeti, rugalmas. Munkatétel. Mechanikai energia-megmaradás törvénye.
Pontrendszer dinamikája.
3. forduló: A 9. évfolyam 1-2. fordulójának tematikája, valamint: tömegvonzás,
bolygómozgás. Pontszerű és merev test egyensúlya.
10. évfolyam:
1. forduló: A 9. évfolyam tematikája, valamint ferdehajítás. A hidrosztatikai
nyomás ismerete. Hőtágulás, gáztörvények, ideális gáz állapotegyenletei. Ideális
gáz kinetikus modellje. A hőtan I. és II. főtétele.
2. forduló: A 9. évfolyam és a 10. évfolyam1. fordulójának tematikája, valamint:
körfolyamatok. Halmazállapot-változások. Az elektrosztatikus alapfogalmai: Coulomb-törvény,
térerősség, erővonalak, fluxus. Ponttöltés és homogén térben az előző fogalmak.
3. forduló: A 9. évfolyam és a 10. évfolyam1-2. fordulójának tematikája, valamint:
elektrosztatika: munka, feszültség, potenciál, potenciális energiája, síkkondenzátor
elektromos tér energiája.
Felhasznált irodalom: a Vermes Alapítvány által öt évente kiadott Mikola verseny feladatok és megoldások
című könyve; az évente kiadásra kerülő Vermes évkönyvek. Beszerezhetők a Vermes
Alapítványnál (9400 Sopron, Mátyás király u. 24. Pf.263, tel/fax: (99) 312-393)
A forgalomban lévő középiskolai fizika tankönyvek.
A nevezés módja, határideje
Az első fordulóra jelentkezés a megyei versenyfelelősökön keresztül.
A jelentkezési lap letölthető a http://www.vermesalapitvany.hu/ honlapról.
A jelentkezés határideje 2009. december 5.
Nevezési díj: nincs
Fordulók
1. forduló: 2010. február 16. (kedd) 14 – 17 h-ig, az iskoláknál
2. forduló: 2010. március 23. (kedd) 14 – 17 h-ig a MPI-k által felkért iskoláknál
3. forduló: 2010. május 2. – 5. (Az írásbeli érettségik időpontjában)
9. évfolyam: Gyöngyös, Berze Gimnázium, Szakiskola és Kollégium
10. évfolyam: Sopron, Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola
és Gimnázium
Az első két fordulóban a versenybizottság által előállított feladatlapokat töltik
ki a versenyzők, a döntőkben az elméleti fordulón feladatlapok kitöltése, a mérési
fordulón egy mérési feladatlap alapján eszközhasználat és mérési jegyzőkönyv előállítása
a feladat.
A továbbjutás feltétele, a továbbjutottak értesítésének módja az egyes fordulókból:
1. fordulóból a feladatlap feladatainak teljesítése legalább 50 %-ra.
2. fordulóból az adott évfolyam második fordulós versenyzőiből az első 50-be
jutás.
Az eredmények közzétételének módja:
A második forduló eredményeit a www.vermesalapitvany.hu honlapon tesszük közzé, első sorban a döntőbe jutottak szempontjából. A döntőkbe
jutottakat külön levélben is meghívjuk.
A döntő eredményeit szintén közzé tesszük a www.vermesalapitvany.hu honlapon, valamint az adott évben megjelenő Vermes Évkönyvben. A verseny zárásakor
eredményhirdetést tartunk, a versenyzők már ott megismerhetik eredményeiket és
helyezéseiket.
Díjazás:
A verseny döntőjében résztvevő minden tanuló kap Vermes Évkönyvet az előző tárgyévről,
az első tíz helyezett minden kategóriában oklevelet és jutalomkönyveket illetve
– tárgyat kap. Az első helyezett Mikola érmet is kap.
A szervezők elérhetősége
Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló Alapítvány, 9400 Sopron, Mátyás
király u. 24. Pf: 263
Tel/fax: (99) 312-393; e-mail: mailto:vermesalapitvany@enternet.hu
Vas- és Villamosipari Szakképző Iskola és Gimnázium Sopron (Pápai Gyula szervező)
9400 Sopron, Ferenczy János u. 7.; Tel: (99) 511-820; e-mail: mailto:papai@vasvill.hu
Berze Gimnázium Gyöngyös (9. évfolyam döntőjére) (Kiss Miklós szervező)
3200 Gyöngyös, Kossuth Lajos u. 33.
Tel : (37) 505-265; Fax : (37) 505-261 ; e-mail: mailto:kiss-m@chello.hu