A tanfolyam során a hallgató konkrét segítséget és módszertani ötleteket kapnak
az erkölcsi nevelés, az iskola és a szülői együttműködése témakörében. A képzés
során gyakorlatra tesznek szert az erkölcsi nevelés tanítási órán történő megismertetésére,
a tanítási óra megtervezésére.
A tanfolyam célja: az erkölcsi nevelés az iskola és a szülő együttműködési lehetőségeinek sokoldalú
megközelítése, s mindezek gyakorlati megvalósításának elsajátítása.
A képzés első részében az emberi természet témaköreit mutatjuk be. Többek között az egyén helyét a világban,
az ember életének meghatározó szakaszait, a test és a lélek harmóniáját, a testi
és lelki betegségeket (káros szenvedélyeket) tárgyaljuk.
A második részben az egyén és személy kapcsolatát a nyelv és a kommunikáció, az erkölcsi gondolkodás,
az iskola lehetőségein keresztül közelítjük meg. Foglalkozunk a kreativitás, a
boldogság, a siker, a szeretet, a normák embert formáló témaköreivel. Kiemelt
szerepet kap a gyermek jellemének formálásában az igazságosság, az erkölcsi jók,
a becsület és lelkiismeret, valamint az esztétikai értékek boncolgatása.
A harmadik részben a társas kapcsolatokban a családi szeretet, a barátság, a nemzedékek kapcsolata,
a nemzet, nemzetiség, etnikum fogalma, a csoportok kialakulása, az őszinteség,
bátorság, erőszak, gyávaság, az előítéletesség, nyitottság, a tolerancia, illetve
a férfi és női szerepek tanulása, a szerelem és házasság embert formáló hatásait
tárgyaljuk.
Az ember életét meghatározó munka, alkotás, tanulás, a kultúra és művelődés,
az életmód, életszínvonal, az ünnepek, a hit, vallás, világnézet, a környezeti
hatások, s végső soron a jogok alakítják.
A képzés zömében közös gyakorlatokból, tapasztalatcseréből, ötletgyűjtésből épül
fel, melyet gyakorlati példák szituációs játékok színesítenek.
A képzés ideje alatt a pedagógusok közös kulturális programon vesznek részt:
Szentendre városnézés, Kovács Margit Múzeum megtekintése, sétahajózás.