Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat rögzíti, hogy az iskolában az etika tantárgy a kötelező tanórai foglalkozások
része. A tanuló, illetve a szülő jogosult az etika tantárgy helyett az iskola
által az egyházi jog személlyel való megállapodás alapján biztosított hit- és
erkölcstanoktatást választani.
Az indítványt jegyző kormánypárti politikusok, köztük Kövér László, Lukács Tamás,
Ékes Ilona, Lezsák Sándor, azzal indokolják a módosítást, hogy Magyarország megújulásának
egyik fontos előfeltétele, hogy a jövő nemzedékek megfelelő erkölcsi alapokkal
rendelkezzenek.
"A nevelés fontos eszköze és jelen módosító javaslat célja a kötelezően választható
iskolai etika-vagy hit- és erkölcstanoktatás bevezetése" - írták.
Az etikaoktatást, illetve a hit – és erkölcstanoktatást az óvodában az óvodai
foglalkozásoktól elkülönítve az óvodai életrendet figyelembe véve – a nyitvatartási
időn belül, de nevelési időnek nem minősülő időkeretben –, az iskolában és kollégiumokban
pedig oly módon kellene megszervezni, hogy az a kötelező tanórai foglalkozások
rendjébe illeszkedjék.
Az indítvány kitér arra is, hogy az oktatásért felelős miniszter a kötelező etikaoktatás,
valamint a hit – és erkölcstanoktatás részletes rendjét, az oktatás biztosításának
feltételeit, így az oktatói, illetve tanári alkalmazás kritériumait – az egyházi
jogi személlyel történő megállapodás alapján – rendeletben állapítaná meg.
Forrás: MTI