A legártatlanabb cselekedetnek tűnhet, ha ablakpárkányunkra telente madaraknak
szórunk eleséget, mégis alapvető, evolúciójukat meghatározó változásokat hozhat
a fajok életében. Ne gondoljunk évmilliókra, a változás igen gyorsan, a szemünk
láttára bekövetkezhet - derítették ki német kutatók. Az etetés egyéb tekintetben
is veszélyes lehet, ezért ha most vágunk bele, jó ha tudjuk, hogyan csináljuk.
Az ember a madarak életében egyéb vonatkozásokban is evolúciós tényezőnek tűnik,
s a változások új fajok keletkezéséhez vezethetnek.
A barátposzáta (Sylvia atricapilla) Európában elterjedt madárfaj, a kontinens hideg és mérsékelt övi részén él.
Az apró, szürke tollú madár nevét a feje búbján tonzúraszerűen feketéllő foltról
kapta. Hazánkban is gyakori fajnak számít, a városi kertekben is megjelenik. Hosszú
távú vonuló, az észak- és közép-európai populációk a telet Dél-Európában, illetve
Afrikában töltik. Német kutatók megfigyelései nyomán ez a faj lehet az első élő
bizonyítéka annak, hogy az emberi tevékenység - akár teljes jó szándékkal is -
beleszólhat a ritka és kevésbé ritka fajok evolúciójába, és a változás evolúciós
léptékkel nézve villámgyorsan végbe mehet.
A Freiburgi Egyetem kutatói nyomon követték, miként válik szét a barátposzáták
egyik európai populációja két reproduktívan izolált csoportra kevesebb mint 30
generáció alatt. A két csoport jelenleg már nem szaporodik egymással annak ellenére,
hogy továbbra is ugyanabban az erdőben fészkelnek - a reproduktív izoláció ma
már gyakorlatilag nagyobb szakadékot képez a két populáció között, mint ami a
faj többi, egymástól több száz kilométerre élő populációi között fennáll.
A Current Biology szaklap december 3-ai számában közölt publikáció szerint a törés amiatt következett
be a közép-európai állományban, hogy az emberek telente etetni kezdték őket. Az
állomány egy jelentős része így ahelyett, hogy továbbra is délnyugat felé, Spanyolországba
repült volna, északnyugat felé vette az irányt, s a teleket az Egyesült Királyság
déli megyéiben vészelte át. Ez a váltás a két csoportot egymástól eltérő szelekciós
nyomás elé állította, s az alkalmazkodás eredményeképp más-más genetikai sajátosságokat
mutató két úgynevezett ökotípus fejlődött ki. (Az ökotípusok jelentik egy faj életében az első lépést azon az
úton, amely végén két külön faj keletkezik.) Az Angliát választó csoportnak láthatóan
megéri az optimálisnál hidegebb telet választani, hiszen így nem kell átkelniük
az Alpok fölött és a dél-angliai kertekben egész télen terített asztal várja őket.
Az új vonulási stratégia két tekintetben is jelentős változást hozott: "az északnyugati
vonulási út rövidebb, és ezek a madarak az ember által kitett táplálékot fogyasztják,
szemben a délnyugati vándorokkal, amelyek gyümölcsön élnek" - magyarázza dr. Martin Schaefer, a Freiburgi Egyetem biológusa. Ennek következményeként az északnyugatra vonuló
csoportnak lekerekítettebbek lettek a szárnyai, ami jobb manőverezési képességet
ad, de a hosszú távú repülésre kevésbé alkalmas. A csoport csőre is megváltozott:
hosszabb és keskenyebb lett, ami nem a déli gyümölcsök vagy a poszáták kedvelt
téli eledele, az olajbogyó fogyasztását segíti.
|
|
|
Fontos leszögezni, Magyarország környezeti állapota még alkalmas arra, hogy a
ház körül gyakori madarak emberi segítség nélkül is átvészeljék a telet.
Ha mégis belevágunk, a madarak érdekében fontos figyelembe venni néhány alapvető
szabályt.
-
Csak télen etessünk - Nyugat-Európa egyes országainak környezetállapot-romlása miatt az énekesmadarak
állománya drámaian csökkent, ezért az ottani állatvédelmi szemlélet a madarak
egész éves etetését támogatja. Hazánkban továbbra sincs szükség az egész éves
etetésre, ami veszélyeket is rejthet: több megfigyelés is szól arról, hogy a széncinege-fiókák
az etetőből vett napraforgót nem tudják megemészteni, a gyomortól a nyelőcsőig
felgyülemlő magoktól megfulladnak.
-
Rendszeresen töltsük föl az etetőt - Az etetést az első tartós fagyok, a hó vagy ónos eső megérkezésekor kezdjük el,
és a tartós fagyok megszűntéig folytassuk. A madarak könnyen megtanulják, hogy
etetőnk megbízható táplálékforrást jelent, ezért ha megbízhatatlanul pótoljuk
az eleséget, rengeteg madarat hozhatunk nehéz helyzetbe. A kis testű madarak tartalékai
a -10 Celsius-fok alatti hidegben csak arra elegendőek, hogy át tudják vészelni
a fagyos éjszakát
-
Tegyük az etetőt macskabiztos helyre - Igazán sokkoló látvány, amikor a madarak segítésére kitett etető egyik pillanatról
a másikra vérfürdő színterévé változik. Mint minden állat, evés közben a madarak
ébersége is csökken, az etetőt ezért csak olyan helyre - ablakpárkányra, ágra,
állványra - tegyük, ahol nem éri el a környék macskája
-
Ne adjunk sózott, pirított csávázott, kémiai és adalék anyagokkal kezelt eleséget
- A legfontosabb téli madáreleség a magas olajtartalmú fekete napraforgó (olcsóbb
és magasabb olajtartalmú, mint a csíkos fajták), amibe érdemes apró szemű magvakat:
kölest, muhart stb. keverni. Az állatkereskedésekben, barkácsáruházakban kapható
pintyeknek és hullámos papagájoknak szánt magkeverék is megfelelő. A lényeg: nem
sózott, nem pirított mag legyen, és ugyanez igaz az állati zsiradékra, szalonnára
is. A faggyú, illetve a cinkegolyó vagy a lágy sajt és az alma is jó megoldás
-
Kenyeret, morzsát soha - Soha ne adjunk a madaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva
gyomor- és bélgyulladást, akár a madarak pusztulását okozhatják
(A Magyar Madártani Egyesület ajánlásai alapján)
|
|
|
|
Azt, hogy a két ökotípusból valóban két különálló faj jön majd létre mindezen
jelek ellenére sem lehet biztosra mondani. Sőt, Schaeferék szerint ez kevéssé
valószínű, mivel az emberek etetési hajlandósága az idők során változhat. A megfigyelés
mindenesetre hozzájárulhat annak a régóta folyó vitának az eldöntéséhez, hogy
feltétlenül szükséges-e a földrajzi szeparáció a fajképződés (speciáció) létrejöttéhez.
Az általánosan elfogadott nézet az, hogy az olyan nagy mobilitású fajoknál, mint
amilyenek a madarak, a szimpatrikus speciáció - tehát amikor egy faj azonos területen élő két csoportja válik két fajjá -
igen ritka jelenség, hiszen nehéz elképzelni, mi tartja távol a két csoport génjeinek
keveredését. (Ennek ellentéte az allopatrikus speciáció, amikor az izolációt valamilyen földrajzi választóvonal, például folyó okozza.)
A mostani eredmény azt bizonyítja, hogy a fejképződés első lépése igenis viszonylag
rövid időn belül megtörténhet még az igen mozgékony, hosszú távon vonuló madárfajok
esetén is - mutat rá Schaefer.
A városi lárma is evolúciós tényezővé léphet elő
Az ember az etetésen kívül természetesen más módon is hatással van a madárvilág
viselkedésére. Mint korábban hírt adtunk róla, 2008-ban közzétett eredmények arról számoltak be, hogy az énekesmadarakat a
városi forgalom állandó zaja állítja egyre nehezebb helyzet elé. A járművek robajában
elvész a hímmadarak párcsalogató éneke csakúgy, mint a territóriumukról számot
adó dalolásuk, de nem hallják meg a közeledő ragadozókat és az erre figyelmeztető
füttyöket sem.
A városi zajok miatt fogyatkozó madárfajok egyike a házi veréb (Passer domesticus). Nem is olyan rég még nagy rajokban repdestek Európa városaiban, ám populációjuk
ma már mindenhol rohamosan fogy. Az ornitológusok egyelőre nem látják tisztán,
mi okozhatja a jelenséget, de az énekében gyakran megjelenő alacsony frekvenciájú
hangok miatt úgy vélik, a zajszennyezés komoly szerepet játszhat a házi veréb
pusztulásában.
A különféle fajok más-más módon igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez. A
fülemüle (Luscinia megarhynchos) például kézenfekvő megoldással próbálkozik: hangosabban énekel. Berlinben végzett
megfigyelések szerint hajnali 5 és délelőtt 10 óra között a város fülemüléi akár
14 decibellel hangosabb is dalolnak, mint erdőben élő társaik: hangerejük a hétköznap
reggeleken már eléri az emberi számára fülsiketítőnek ható 95 decibelt.
Vannak viszont fajok, amelyek képtelenek túlharsogni a városi forgalom zaját.
Ilyen a vörösbegy (Erithacus rubecula). A megfigyelések szerint az észak-angliai Sheffield vörösbegyei közül sokan
leszokóban is vannak a fajra jellemző pirkadati dalolásról, és inkább éjszaka
hallatják hangjukat. Megint más megoldást figyeltek meg a hollandiai Leiden széncinegéi
(Parus major) között: a város forgalmas részein élő cinkék énekükben több magas hang szólal
meg. Tíz európai nagyvárosban, köztük a Londonban, Párizsban és Amszterdamban
megfigyelt cinkék is ugyanezzel a módszerrel igyekeznek alkalmazkodni a városi
zajszennyezéshez.
A zajszennyezés akár az etetéshez hasonló fajképződési folyamatokat is elindíthat.
Az ember által lakott területeken várhatóan tovább nő, s a módosult jelzésekkel
kommunikáló madarak a természetes szelekció során várhatóan sikeresebbek lesznek
társaiknál. Ennek következményeként egyre többen lesznek a populáción belül, s
idővel a városi ének annyira különválik majd a városon kívül élő egyedek énekétől,
hogy azok nem is találják majd egymás dalát vonzónak, sőt, nem is tekintik egymást
azonos fajhoz tartozónak. Megszűnik az egymás közti szaporodás, és különálló fajok
jöhetnek létre.
Egyes megfigyelések arra utalnak, hogy egy Magyarországon is igen elterjedt faj,
az európai feketerigó (Turdus merula) épp mostanában teszi meg ezt az evolúciós lépést: a városi és a vidéki rigóknak
már nem csupán életmódja, de éneke, sőt testfelépítése is eltérő.
Forrás és a teljes cikk: www.origo.hu
