Az elmúlt napokban még a szoftvercég egyes alkalmazottjai is megemlékeztek az
évfordulóról, noha jelentősebb felhajtás és hivatalos megemlékezések ezúttal nem
igazán voltak. Jól jelzi azonban az operációs rendszer jelentőségét, hogy internetszerte
számos magazin és blog idézte fel 1995. augusztus 24-ét, amikor is a Windows 95
elrajtolt az Egyesült Államokban, az emlékek pedig egyértelműen kellemesek.
Akik már akkor az IT környékén mozogtak, nem felejtik el megemlíteni, hogy a
Microsoft alaposan befürdött egynéhány megmozdulásával a Windows 95 megjelenését
közvetlenül megelőző időszakban. Ilyen volt például a Microsoft Bob, amely a Windows
3.11 grafikus kezelőfelületét volt hivatott népszerűsíteni, ám szerepét nem igazán
töltötte be. Egy évvel korábban rajtolt el az OS/2 Warp, ezen operációs rendszert
pedig eleinte közösen fejlesztették az IBM mérnökeivel, mielőtt teljesen a Windows
vonalra álltak volna át - ez a platform azonban nem állíthatta meg a Microsoft
menetelését, amely kétségkívül kitűnő marketinghadjárattal indult el a megjelenést
követő hónapokban.
Ez a kampány pedig nagyon is bevált, hiszen a vállalatok után ezúttal a háztartásokban
is megismerték a Windows nevet, ami az internet terjedésével igazán fontos tényezővé
vált. A meglévő DOS/3.11 telepítéseket 100 dolláros áron válthatták le az új rendszerre,
megtartva a kompatibilitást a régi alkalmazásokkal (nem is mulasztják el sokan
megjegyezni, hogy a 9x-vonal képviselői nem voltak igazi 32 bites operációs rendszerek),
a TCP/IP protokollcsomag támogatása pedig lehetővé tette az azonnali felcsatlakozást
a világhálóra, mindenféle drága kiegészítő nélkül. Nem mellesleg a multimédiás
opciók is tovább bővültek, illetve finomodtak, még ha a Plug and Play még nem
volt kiforrott technológia (sokan csak Plug and Pray néven emlegették annak "előnyeit").
Kétségkívül a marketing volt az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) eleme
a hivatalos rajtnak, a mai napig sokan emlékeznek a Rolling Stones "Start me up"
című számára, amely az akkor reklámokban elhangzott. A következő nagy lépés pedig
a Netscape böngésző kikezdése volt az Internet Explorer 1.0 révén, amely végül
ezen a területen is meghozta a nagy áttörést, ezzel pedig a Microsoft bebiztosította
kiemelt helyzetét.
Forrás: sg.hu