Az öt alkalommal, februártól májusig megrendezett versenyen 175 tanuló vett részt
a főváros különböző iskoláiból.
A körülbelül 350 munkát a szakemberekből álló zsűri az évtizedek óta bevált pontrendszer
alapján két különböző kategóriában - behozott és helyben készült művek - értékelte.
Az utolsó két évfolyamot a 9-10. osztályba járó tanulók alkották.
A felsőbb évfolyamokon a helyben készült rajzot élő modell után készítették a
tanulók, míg a fiatalabbak természeti és mesterséges formákból álló csendéletet
rajzoltak a rendelkezésükre álló három óra alatt.
A zsűri tapasztalata szerint az alsóbb évfolyamok teljesítménye általában elmaradt
az előző években megszokott magas szinttől. Az okokat keresve valószínűsíthetőnek
látszik, hogy az általános iskolában az egyre csökkenő óraszámokban kereshető
a színvonal süllyedésének magyarázata. A művészeti ismeretekkel foglalkozó tantárgyak
száma ugyan nőtt (médiaoktatás), azonban a rajz-vizuális kultúra oktatásánál rendkívül
fontos gyakorlati ismeretekre, alkotásra fordítható idő leszűkült, ezért lényeges,
hogy a középiskolákban, elsősorban a művészeti oktatás fellegváraiban, a szakképzés
fontos helyszínein, a kiváló gimnáziumi műhelyekben, önfeláldozó munkával emeljék
ki a tehetségeket a művész-tanárok.
Jól látható, hogy a tizedik évfolyamra kezd beérni a fejlesztő munka, amit bizonyít
az ebben a tanévben a felsőbb osztályokban nyújtott egyenletesen magas színvonalú
alkotások sokasága.
Az összkép mellett számos olyan fiatal tehetség fedezhető fel a két alsóbb évfolyamban
is, akik munkái egyéni látásmódról, gyarapodó eszközhasználati jártasságról árulkodnak.
Örömmel vettük észre, hogy olyan iskolákból is érkeznek évek óta ifjú művészek
a versenyre, amelyekben nem kiemelten foglalkoznak művészetoktatással, például
jó látni a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola, a Schulek Frigyes Építőipari Szakközépiskola diákjait, akik arcán érződik a koncentráció, az alkotás kínja-keserve, és a
büszkeség a befejezett munkák láttán. Kiváló felkészítő tanáraiknak csak gratulálhatunk,
hogy felhívják diákjaik figyelmét az alkotás örömére, személyiségformáló hatására.
A mellékletben megtekinthetők a 9-10. évfolyamba járó tanulók eredményei.
A zsűri tagjai voltak a 9-10. évfolyamon:
Lévay Jenő - Munkácsy díjas grafikusművész - zsűrielnök
Bakos Tamás - festőművész, az ELTETOFK tanszékvezetője
Magyar József - festőművész-szaktanácsadó
Hemrik László - művészettörténész, a Ludwig Múzeum osztályvezetője
Somody Beáta - iparművész, szaktanácsadó
Varga Ferenc - pedagógiai szakértő
Köszönjük a szaktanácsadók, a Moholy Nagy Iparművészeti Egyetem hallgatói, valamint
a versenyszervező segítségét.
Sok szeretettel várjuk a következő években is versenyeinkre a művészet iránt
érdeklődőket.
A díjazottakat iskolájukon keresztül egyéni meghívólevélben értesítjük az ünnepélyes
díjkiosztóról, melyet május 21-én a Ludwig Múzeumban rendezünk.
A munkákat egyéni értékeléssel 2010. június 2-án, szerdán 10-15 óra között lehet
vsszakapni a "Művészpincében": MFPI, 1088 Bp., Vas u. 8.
Varga Ferenc
pedagógiai szakértő
művészetek