A Művészetek Palotája épületének jobb szárnyában működő múzeumban immár harmadik
alkalommal gyűltek össze a vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusok, tanítványok.
Első találkozónkon, négy évvel ezelőtt, az érdeklődő pedagógusoknak Dr. Hámori
József professzor úr tartott előadást a művészeti nevelés fontosságáról, az agykutatásban
szerzett tapasztalatokról.
Az elmúlt tanévben az országos és budapesti digitális versenyek díjkiosztó ünnepségét
látta vendégül a Ludwig Múzeum.
Idén a komplex rajzverseny, a műelemző verseny, valamint a digitális képalkotó verseny díjátadóját rendezhettük a múzeum termeiben.
Hemrik László, a múzeumpedagógiai osztály osztályvezetője köszöntötte a díjazottakat,
egyben meghívta az ünnepséget követő tárlatvezetésre a tanárokat, diákokat egyaránt.
Kucsera Boglárka fuvolaművész előadásában egy Bach művet, valamint a kortárs
zeneirodalom egyik legjelentősebb alkotójának, Steve Reichnek rendkívül izgalmas,
nagy hatású cd bejátszásra, élő zenei bemutatóra épülő repetitív művét hallhattuk.
Sárik Zoltán igazgató úr köszöntő szavait követően a Modell Divatiskola rendkívül
színes, esztétikus és gondolatébresztő divatbemutatóját élvezhették a vendégek.
A Commenius nemzetközi program keretében kiírt iskolai belső divattervezői, plakátalkotói
pályázat legszebb munkáit láthattuk a bemutató során.
A divatbemutató egyben a környezetvédelem céljait is szolgálta, újrahasznosított
anyagok felhasználásával készült ruháik nem csak a diákok ötletes, kreatív alkotókészségét
példázták, hanem esztétikus kivitelükkel a művészeti nevelés eredményeit is jól
szemléltették.
A bemutatót már Spanyolországban és egyéb rangos kiállítóterekben is láthatták
a programban részt vevő országok képviselői, valamint a hazai érdeklődők.
A divatbemutatót követően a mintegy 42 díj átadására került sor a konferenciateremben.
A rangos díjakat felajánló Codra Kft. a digitális versenyen részt vevők számára
okozott meglepetést szoftvercsomagjaival, a rajzverseny diák és tanár díjaihoz
a szintén éveken keresztül nagylelkű szponzorációt tanúsító Pannoncolor Kft. nyújtott
támogatást. A fiatal alkotók seregszemléjének a Ludwig Múzeum adott otthont.
Köszönjük a szponzorok felajánlásait.
Varga Ferenc
pedagógiai szakértő